2010. március 23., kedd

Szegfű


Vágott virágként nem választanék a csokromba szegfűt. Szegénykém, nem elég, hogy a divatos virágok kiszorították a névnapokról, születésnapokról, még politikai jelkép is lett (ezt igazán nem érdemelte). Gyerekkoromban az egyik nagymamám kertjében a kaputól az ajtóig a járda két szélén  német szegfű virágzott, nagyon szerettem, olyan bódító finom illata volt most is érzem. A másik nagymamám kertjében török szegfűből volt egy egész kis liget, a szivárvány minden színében (nem vetette, azt mondta odakerült és elszaporodott…).


Két évvel ezelőtt a férjem választott pár palántát egy nagyon illatos fajta szegfűből. Mindig a kert végébe jártunk szaglászni, bódító illata volt. Nagyon hálás kedves mutatós kis virág volt, de nem tudom melyik a sok fajtából. Tavaly vettünk pár sötétpiros Pünkösdi szegfű palántát, beültettem a sziklakertbe, egésznyáron gyönyörködtünk benne. Idén három féle magot vettünk: pünkösdi szegfűt, török szegfűt, és évelő illatos szegfűt.



Vetése

A pici fekete, sarkos magocskákat sejtes szaporító ládába vetettem, kettesével. A palánták kis locsolással gyönyörű illatos virággá válnak, nincs különösebb tennivaló. Azt vettem észre, hogy a legnagyobb melegben a legerősebb az illatuk. Az illatos tavalyi szegfűk kinn maradtak egész télen, az anyavirág elszáradt, de a tövéről 5-6 cm-es hajtások bújtak ki. Olvastam, hogy sok fajta dugványozással is szaporítható, idén ezt is kipróbálom. Szerintem igénytelen és hálás virág, érdemes a magokkal is „bibelődni”, mert a palánták nagyon drágák, és nem utolsó sorban nagyon nagy élmény, amikor a sajátvetésű magból egy pompás illatos virágot tudunk nevelni.

2 megjegyzés:

  1. A német szegfűről kerestem infót és igy találtam ide hozzád. Az idén szeretnék új virágpalántokat elülteni a kis udvarunkra és ezért ötleteket keresek. Hasznos blogod van, még visszajövök hozzád:).

    VálaszTörlés
  2. Szia Maresz, köszönöm szépen:) várlak, és most már rendszeresen fogok írni is:)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails